ZselenszkyZselenszky Tamás

Rendhagyó irodalomóra

Sopron, Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tornaterme, 2016.10.11. 12:00

Rendhagyó irodalomóra 01

Tamást többen is választották már szakdolgozatuk témájául. Sopronban egyszer, Székesfehérváron kétszer is volt már érettségi tétel kortárs irodalomból, és ez a szám csak növekszik, hiszen úgy hírlik, jövőre is ez a megtiszteltetés éri majd. Rendre választják saját dalait, feldolgozásait - Egy új március előtt, November 4., Egy gondolat bánt engemet - nyílt, vagy iskolai ünnepségek műsoreleméül. Nem egy alkalommal hívták már rendhagyó irodalomórát tartani, így esett ez legutóbb, 2016. október 11-én is. E jeles alkalommal hozzávetőlegesen 350 gimnazista fiatalnak tartott tornatermi koncertet, amelyet saját bevallása szerint izgalommal várt, és boldogsággal élt meg. A visszajelzések egyértelműen pozitívak. Egy következő, soproni fellépésre sokan elígérték magukat az iskolából. Öröm lesz újra találkozni, kicsivel lazább keretek között, ám, nem érheti szó az Eötvös házelejét sem, mert az elképzelhető legjobb fej volt a rendezőség, a tanári kar, és a diák-hallgatóság is.

Rendhagyó irodalomóra 02

Köszönjük a meghívást!

Tamás örömmel fogadja az ilyen jellegű meghívásokat is. Ha szeretnék Őt a saját intézményükben vendégül látni, kérjük, keressenek fel minket ezen a honlapon belül a Kapcsolat menüponton keresztül! Megtisztelnek, köszönjük.